Első fejezet

Panna

  Nyári szünet volt, boldog voltam, a nyaralás élménye még frissen foglalt helyet emlékeim között. Vigyorogva nyitottam ki új emailjaimat, amiket valószínűleg addig kaptam, ameddig nem voltunk itthon. Persze, mint minden másik korombelinek, nekem is volt Facebookom. Rengeteg értesítés, rengeteg üzenet és  pár ismerősnek jelölés. Nevetve vettem tudomásul, hogy hiányoztam embereknek, megnéztem "vicces képeket", amik egyáltalán nem viccesek.

  Aztán jöttek a levelek, amiket nekem küldtek. Néhány körüzenet, néhány barátnőm smileykkal teli szerelmeslevele és... írt még valaki. Akitől sosem számítottam ilyenre. Kíváncsian nyitottam meg, és olvastam el a két szavas üzenetet.

beszélni kell

Szemöldök ráncolva visszaírtam.

miről? :D

Addig észre sem vettem, hogy fent van, így egyből felbukkant a kis, ismerős ablak.

titok :P:$:DD

naaa, miről van szóó?

Mindig a lényegről!

és mi a lényeg? :)

Áhh, csak... beszélni szeretnék veled valahol, és valamikor ... - szívem egyre jobban és gyorsabban vert, szinte egy dal alapüteme is lehetett volna. Nem tudtam abbahagyni a mosolygást, akkor is, ha csak valami teljesen szokványosat fog írni. - ...khm... erre célozgattam csak ezt így valahogy nem akaródzott kinyögni...

  Ennyi időm volt, hogy ezt lecsekkolhassam, már újra is kellett pakolnom a bőröndömet a következő nyaralás miatt. Örültem neki, izgatott voltam. Leginkább azért, mert válaszolni akartam Neki, de már nem tudtam használni az internetet, mert elindultunk.

  Nem is tudtam, hol vagyok. El is rabolhattak volna, folyton arra gondoltam: valamit kérdezni fog. Amire mindenki vágyakozik... Ezerszer meg ezerszer elképzeltem, hogyan festenénk együtt: két pár kék szem, amik teljesen elütnek egymástól. Két szőke, a hajukról alkotott sztereotípiának ellentmondásosan értelmesek. Az egyik sápadt, szeme alatt karikák. A másik pirospozsgás. Lehetetlen párosítás - így gondoltam magunkra. De ez csak álmodozás volt.

  Nem is tudom, mit akartam. Hazamenni, megtudni azt, amit akarok, vagy maradni, és vágyni az elérhetetlenre. De végül minden véget ér, ahogy a nyaralásunk is. A következő emlékem az, hogy türelmetlenül kapcsolom be a gépemet.

Az üzenet, amire nem válaszoltam még, készségesen várt rám egy hetet. 

valahol, valamikor? és ezt élőben képzelted el? 

Én személyesen,... ha másképp lett volna, már rég írtam volna... de csak jövőhéten, ha szeretnéd, akkor ráérős...

Persze, hogy ráérős te barom, neked bármikor! De helyette csak:

jövőhéten mikor?

Tényleg? :D Mármint van kedved, tényleg?

  Persze az időpontot nem beszéltük meg. Nem is találkoztunk. A mai napig nem találkoztunk ezzel az ürüggyel.

  Az iskola terhei nélkül töltöttem el a nyári szünet utolsó heteit. Éjjel-nappal vele írtam, elképzelhetetlen volt, hogy ne üzenjek neki: szia. Akkor még nem elköszöntem.

Egy rózsaszín, súlytalanná tevő illatos felhőben lebegtem. Minden gondot elűzött, mielőtt még tudomást szerezhettem volna.